Látványos fináléval zárult a jet-ski országos bajnoki sorozat

Kiélezett futamokkal és a parton több száz érdeklődővel zárult Dunaharasztiban a magyar jet-ski országos bajnoki sorozat. A negyedik, egyben utolsó forduló különösen izgalmasra sikerült, hiszen a legtöbb kategóriában csak a fináléban dőltek el a bajnoki dobogós helyezések.

A szezonzáró egyik legnagyobb sikere ismét a kezdő kategória népszerűsége volt. A sorozat utolsó állomásán is többen akadtak, akik életük első jet-ski-versenyén álltak rajthoz. A mezőnyben különböző korosztályok képviseltették magukat, és arra is volt példa, hogy apa és fia egyaránt bekapcsolódott a versenyzésbe.

„Nagyon jó visszajelzés számunkra, hogy még a negyedik fordulóban is érkeztek teljesen új versenyzők. Ez azt mutatja, hogy van érdeklődés a sportág iránt, és működik az a törekvésünk, hogy a kezdők számára is elérhetővé tegyük a versenyzést. Az utolsó forduló ráadásul rendkívül izgalmas volt, szinte minden kategóriában itt dőltek el a dobogós helyezések” – mondta Várkonyi Bálint, a Magyar Jet-Ski Szövetség főtitkára.

A dunaharaszti finálét a közönség részéről is kiemelkedő érdeklődés kísérte. Több százan követték a partról a futamokat, családok és gyerekek töltötték meg a verseny helyszínét.

A hazai bajnoki sorozat ugyan véget ért, a magyar jet-skisek szezonja azonban még korántsem zárult le. A nemzetközi versenyeken Kasza György és Jászai Csongor is rajthoz áll. Kasza a sanghaji világbajnoki futamon képviseli Magyarországot, majd az olbiai vb-fordulón Jászai Csongorral együtt szerepel.

„A magyar bajnokság nagyon jó felvezetést jelentett a nemzetközi versenyekhez. A versenyzők fordulóról fordulóra tesztelhették és finomhangolhatták a gépeiket, egyre jobb időket értek el, így mostanra jutottak el arra a szintre, amellyel nekivághatnak a világbajnoki szereplésnek” – tette hozzá Várkonyi Bálint.

A Magyar Jet-Ski Szövetség számára ugyanakkor még egy különleges hazai esemény is hátravan: szeptember 26-án Dunaharasztiban tizenegyedik alkalommal rendezik meg a ParaJet-Ski Kupát.