Az MTK Budapest versenyzőinek fölényét hozta a ritmikus gimnasztikázók törökbálinti Magyar Kupája. Az egyéni összetett versenyt a világbajnoki és Európa-bajnoki érmes Pigniczki Fanni nyerte meg, aki buzogánnyal és szalaggal is az élen végzett. A fővárosi klub a csapatversenyekben sem talált legyőzőre, valamennyi kategóriában megszerezte az aranyérmet.

Pigniczki Fanni mögött két klubtársa, Lovász Luca Flóra és Wiesner Hanna Panna állhatott dobogóra az egyéni összetett eredményhirdetésén. A negyedik helyen szintén MTK-s versenyző, Vukmir Elena zárt, míg az ötödik és hatodik pozíciót a Csepeli RG Club két ritmikus gimnasztikázója, Örvendi Regina és Boncz Nóra szerezte meg.
A szerenkénti versenyekben Pigniczki Fanni és Lovász Luca Flóra osztozott az aranyérmeken. Lovász karikával és labdával bizonyult a legjobbnak, míg Pigniczki buzogánnyal és szalaggal győzött. A négy szerenkénti dobogó valamennyi fokára az MTK Budapest versenyzői állhattak fel.
A csapatversenyekben is a kék-fehérek domináltak. Az együttes kéziszer-csapatok között az MTK Budapest végzett az első helyen, megelőzve a Csepeli RG Clubot és az SZTK Sportot. Az egyéni csapatversenyben az MTK Budapest A csapata győzött a klub B együttese előtt, a bronzérmet a csepeliek szerezték meg.
A kombinált csapatversenyben, amely az egyéni és az együttes kéziszer-csapatok teljesítményét egyaránt figyelembe veszi, ugyancsak az MTK Budapest diadalmaskodott. A második helyen a Csepeli RG Club, a harmadikon az SZTK Sport végzett.
Pigniczki Fanni elégedetten összegzett: „Nagyon jól éreztem magam a Magyar Kupán, és különösen örülök annak, hogy négy tiszta gyakorlatot sikerült bemutatnom. Voltak kisebb pontatlanságok és hibák, amelyeken még dolgoznunk kell, de összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel. Fontos volt számomra, hogy stabilan versenyezzek, és mind a négy szerrel meg tudjam mutatni, hol tartok jelenleg. Úgy érzem, ez a verseny egy jó új kezdet lehet számomra, amelyre a következő időszakban építeni tudok.” – mondta Pigniczki Fanni.
Lovász Luca Flórának az egyesületi vb előtt fontos állomás volt a törökbálinti megmérettetés. „Jól ment a verseny, összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel. Egyéni összetettben a második helyen végeztem, karikával és labdával pedig különösen jól sikerültek a gyakorlataim, mindkét szerrel aranyérmet nyertem. Buzogánnyal és szalaggal a dobogó harmadik fokára állhattam fel. Hétfőn már Japánba utazom az egyesületi világbajnokságra, ahová szeretném átmenteni ezt a formámat, és legalább ilyen jó teljesítményt nyújtani” – értékelt Lovász Luca Flóra.

Wiesner Hanna Panna így nyilatkozott a Magyar Kupa után: „Összességében elégedett vagyok a Magyar Kupán nyújtott teljesítményemmel. Jó formában éreztem magam, amit az edzőimtől kapott visszajelzések is megerősítettek. A karikagyakorlatomat éreztem a legstabilabbnak, ezért kicsit sajnálom, hogy azzal végül nem sikerült dobogóra állnom. Ez azonban nem szegi a kedvemet, az edzőimmel közösen kielemezzük a gyakorlatokat, és dolgozunk tovább a következő versenyekre. Különösen örülök annak, hogy mentálisan végig sikerült összeszedettnek maradnom, és kizárólag a feladataimra koncentráltam. Ez számomra legalább olyan fontos, mint az elért helyezések. A célom, hogy a következő versenyen még pontosabb, még magabiztosabb gyakorlatokat mutassak be.”
A törökbálinti Magyar Kupa dobogósai
Egyéni összetett: 1. Pigniczki Fanni (MTK Budapest), 2. Lovász Luca Flóra (MTK Budapest), 3. Wiesner Hanna Panna (MTK Budapest).
Karika: 1. Lovász Luca Flóra, 2. Vukmir Elena, 3. Pigniczki Fanni (mindhárom MTK Budapest).
Labda: 1. Lovász Luca Flóra, 2. Pigniczki Fanni, 3. Vukmir Elena (mindhárom MTK Budapest).
Buzogány: 1. Pigniczki Fanni, 2. Wiesner Hanna Panna, 3. Lovász Luca Flóra (mindhárom MTK Budapest).
Szalag: 1. Pigniczki Fanni, 2. Wiesner Hanna Panna, 3. Lovász Luca Flóra (mindhárom MTK Budapest).
Együttes kéziszer-csapat: 1. MTK Budapest, 2. Csepeli RG Club, 3. SZTK Sport.
Egyéni csapat: 1. MTK Budapest A, 2. MTK Budapest B, 3. Csepeli RG Club.
Kombinált csapat: 1. MTK Budapest, 2. Csepeli RG Club, 3. SZTK Sport.