A Tomorrowland közönsége évről évre visszavárja, zenéjét milliók hallgatják. Joris Voorn most újra Budapesten lép fel, ahol legutóbbi albumát – amelyet szülei elvesztése után írt – is lejátssza.

A holland DJ zenészcsaládban nőtt fel: édesapja zeneszerző, édesanyja zenetanár volt, így a klasszikus dallamok már gyerekkorától meghatározták az életét. Bár később a techno és a house világában vált világhírűvé, zenéjében máig ott vannak azok az érzelmes dallamok, amelyek megkülönböztetik a műfaj számos előadójától. Legszemélyesebb munkája, a Serotonin című album, szülei halála után született. A dalok jelentős részét abban a családi házban írta, ahol felnőtt, azon a zongorán, amelyen egykor édesapja is komponált.
„A zene mindig is olyan nyelv volt számomra, amelyen könnyebben ki tudtam fejezni magam, mint szavakkal. A családi házban töltött alkotói idő segített feldolgozni mindazt, amin keresztülmentem. Nem akarok trendeket kergetni. Olyan zenét szeretnék készíteni, ami húsz év múlva is őszintének és időtállónak hat” – vallotta be a hazánkba látogató sztár DJ.
Talán épp ez az oka annak, hogy több mint két évtized után is a világ legkeresettebb elektronikus zenei előadói közé tartozik. A legnagyobb klubok és fesztiválok rendszeres fellépője, miközben szettjei nem pusztán egymásra épülő zenékből állnak, hanem gondosan felépített zenei történetekként működnek.
Augusztus 13-án a magyar közönség újra átélheti ezt az élményt – Joris Voorn a Zsiráf Pestben lép fel.