Érdi Mária aranyérmet nyert az ILCA 6 hajóosztály Európa-bajnokságán, így az MVM Zrt. világbajnok vitorlázója pályafutása során másodszor is felért a kontinens csúcsára.

A kastelai siker azonban jóval több egy újabb aranyéremnél. Egy visszatérés története. Sérülés, bizonytalanság és egy mélypont után.
„Nagyon izgultam az utolsó futam előtt, de az vigasztalt, hogy voltam már ehhez hasonló szituációban” – kezdte Érdi az összegzését, miközben már épp a logisztikát irányította a parton. „Az egyetlen dolog, amire fókuszálni tudtam, az az volt, hogy tanuljak a második futamban elkövetett hibáimból, és az utolsó futamban a lehető legjobban vitorlázzak.”
A verseny döntő napja tökéletesen sűrítette mindazt, amin keresztülment. Az első futamot megnyerte, a másodikban hibázott, visszacsúszott, de nem tört meg. Az utolsó futamban viszont már tudatosan, hideg fejjel versenyzett, és amikor kellett, a legjobb döntéseket hozta meg.
A magyar klasszis 2024 után lett ismét kontinensbajnok, ráadásul meggyőző fölénnyel, 26 pontos előnnyel nyerte meg a viadalt a rendkívül erős, 53 ország 344 versenyzőjét felvonultató mezőnyben.
„Nagyon örülök, hogy így sikerült befejezni a versenyt, és annak is, hogy másodjára lehetek Európa-bajnok” – fogalmazott.
A siker jelentőségét tovább növeli, hogy a párizsi olimpia után Érdi pályafutása egyik legnehezebb időszakát élte meg. Sérülésből kellett visszatérnie, és hosszú ideig kérdéses volt, mikor jöhet újra egy ilyen áttörés.
„A párizsi olimpia után mélyponton voltam. Amikor eldöntöttem, hogy vissza szeretnék térni a sérülésből, akkor ez volt az a pillanat, amiért minden nap dolgoztam” – mondta Érdi Mária.
Fotó: Sailing Energy