Teke – Elhunyt Csányi Béla

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Csányi Béla, minden idők legeredményesebb tekézője, a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya.   Pályafutása során kilenc világbajnoki aranyérmet szerzett, emellett az FTC színeiben 32 magyar bajnoki elsőséget is begyűjtött. Ebből 13 egyéni, 11 páros és 8 csapat arany. A kilenc világbajnoki cím mellett nyolcszoros vb-ezüstérmesnek, négyszeres vb-bronzérmesnek mondhatta magát. […]

Részletek

Szkander – Csabai Atilla maradt az elnök

Újabb öt évre kapott bizalmat Csabai Atilla a Magyar Szkander Szövetség élén. A sportvezetőt a közgyűlés egyhangúlag választotta meg. A Világszövetség, valamint a kontinentális szervezet alelnökeként is tevékenykedő sportvezető negyedik ciklusát kezdi meg a sportág hazai irányításában elnökként. „Megtisztelő a magyar és a nemzetközi szkanderért dolgozni. Egyben felelősség is, hiszen az előttünk álló évtizedben konkrét […]

Részletek

Lemondott Vicente del Bosque, a spanyolok szövetségi kapitánya

Vicente del Bosque csütörtökön este bejelentette, hogy lemond a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A 65 éves edző a spanyol állami rádió sportcsatornájának egyik csütörtöki műsorában mondta el, hogy hamarosan távozik posztjáról, és a döntését már be is jelentette Ángel María Villarnak, a spanyol szövetség elnökének. Del Bosque úgy fogalmazott: július 31-én, amikor lejár a […]

Részletek

EURO-2016 – Elfogadták az orosz szövetségi kapitány lemondását

Vitalij Mutko orosz sportminiszter elfogadta Leonyid Szluckij döntését, aki lemondott az ország labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitányi posztjáról. A 2018-as világbajnokságnak otthont adó Oroszország csapata a negyedik helyen végzett a kontinenstorna B csoportjában, így kiesett, ezért Szluckij hétfő este lemondott posztjáról. Vitalij Mutko sportminiszter – aki egyben az ország labdarúgó-szövetségének (RFSZ) az elnöke – kedden még azt […]

Részletek

EURO-2016 – Lemondott az orosz szövetségi kapitány

Lemondott Leonyid Szluckij, az orosz válogatott szövetségi kapitánya, akinek együttese egy ponttal, a B csoport sereghajtójaként kiesett a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon. “Egy ilyen torna után valaki másnak kell átvennie a teendőket. Új kapitányra van szükség, én magamra vállalom a felelősséget, mivel volt időm megtalálni és felkészíteni a játékosokat. Kudarcot vallottunk, ez az én hibám” – […]

Részletek