Hegyi Eb – Elhunyt csapattulajdonosa előtt tisztelgett Nagy Norbert

Szomorú feladatot teljesített Nagy Norbert. Az újdonsült hegyi Európa-bajnoki összetett ezüstöt begyűjtő magyar autóversenyző egy felfutást vállalt a Bongó Emlékversenyen. 

Kavecz István, Bongó egy éve hunyt el, az ő tiszteletére és emlékére rendeztek egy versenyt a horvátországi Skradinban. 

„Nehéz volt autóba ülni, hiszen Bongó autójával, azzal a bizonyos BMW-vel mentem, amellyel korábban az ő támogatásával értem el sikereket.” – nyilatkozta Nagy Norbert. 

A magyar versenyző azóta megalapította a nagy Norbi Racing Team-et, amely egyre markánsabb nyomot hagy a magyar és a nemzetközi autóversenyeket jegyző térképen. A gokartosként induló Lantos Szabolcs ma már a Renault Twingo Kupában versenyzik, a csapat szakmai vezetője Nagy Norbert pedig a hegyi Eb-n az összetett ezüstérmet gyűjtötte be.

Részletek

Magyar összetett ezüstérem az autós hegyi Európa-bajnokságon

Nagy Norbert ezüstérmet nyert összetettben az autósok hegyi Európa-bajnokságán. Az Eb utolsó, horvátországi állomásán, Buzetben nem a legideálisabb körülmények között zajlott a verseny, ugyanis a hatalmas esőzés gyakorlatilag elmosta az egyik futamot. A mezőny így csak egy felfutást teljesített, melyet a korábbi WTCR-pilóta harmadikként zárt. Nagy Norbert – a menedzsmentjének közlése szerint – az eredményhirdetés után elmondta örül, hogy végig harcban volt az Eb-aranyért.

    „Két évvel ezelőtt már bemutatkoztam a mezőnyben, akkor és most is meg tudtam lepni az ellenfeleket. Úgy gondolom, hogy nem vagyok messze attól, hogy Európa-bajnoki címet szerezzek” – olvasható az MTI tudósításában Nagy Norbert összegzése. A versenyző a saját karrierje mellett elindította a Nagy Norbi Racing Teamet (NNRT), amely Lantos Szabolcs személyében már kinevelt egy tehetséget. Lantos egyébként ezen a hétvégén a Renault Twingo Kupában ugyancsak Horvátországban ült autóba. A grobniki Közép Európa-Kupán az első futamát megnyerte az NNRT versenyzője, a másodikon pedig harmadikként zárt.

Részletek

Autósport – Magyar arany a Közép-Európa Kupában

Magyar győzelem a Szlovákia Ringen! Lantos Szabolcs, a Nagy Norbi Racing Team pilótája megnyerte a Renault Twingo Kupa hétvégi állomását a Közép-Európa Kupában.

Lantos gokartosként kezdte a Nagy Norbi Racing Team-ben, ez az első éve a twingo kupában. „Szabi nagyszerűen versenyzett egész hétvégén, érett, taktikus volt, és ez meghozta a remélt eredményt. Büszke vagyok rá” – összegzett Nagy Norbert szakmai vezető, aki jelenleg a hegyi Eb-n versenyez.

A Szlovákia Ringen Lantos mögött Matej Ivanusa szerezte meg az ezüstérmet, Nik Stefancic előtt (mindkét versenyző szlovén).

A Nagy Norbi Racing Team jövő hétvégén is érdekelt lesz. A csapat szakmai vezetője, Nagy Norbert a hegyi Európa-bajnokság következő állomásán ül autóba Szlovéniában. Legutóbb, Lengyelországban győzni tudott Nagy.

Részletek

Vogel Adrienn Az Év női autóversenyzője

Az idén a rali-Európa-bajnokságban (FIA ERC) szereplő Vogel Adrienn lett az Év magyar női autóversenyzője az Autósport és Formula Magazin által összeállított rangsor alapján.

A 2020-ban a Roger Racing Team és a cseh Orsák Rallysporttal közösen induló pilóta navigátorával, Notheisz Ivettel hetedik helyen zárta az Európa-bajnokság ERC3-as kategóriáját a 30 induló közül. 2018 után ez már a második alkalom, hogy elnyerte az Autósport és Formula Magazin díját, korábban pályaversenyzésben elért eredményei, most pedig a raliban bemutatott teljesítménye alapján.

“Nagyon örülök az elismerésnek, főleg, hogy egy ilyen nehéz és kiszámíthatatlan évet zárunk vele. A partnereimnek és a csapatunknak köszönhetően három Eb-futamon is indulni tudtunk, ezek mellett hazai és régióbeli versenyeken is ott voltunk, rengeteg tapasztalatot szereztünk. Reméljük, hogy jövőre tovább tudjuk gyarapítani a megtett versenykilométereket, és még többet tudunk majd meg a raliról és magunkról is, mert szeretnénk még tovább és tovább fejlődni. Köszönöm az Autósport és Formula Magazinnak az elismerést, a partnereknek, a Roger Racing Teamnek és az Orsák Rallysportnak a munkát, a szurkolóknak pedig a folyamatos biztatást” – mondta Vogel Adrienn.

Az Autósport és Formula Magazin főszerkesztője, Bethlen Tamás is gratulált Adrinak.

Örülünk neki, hogy ebben a megterhelő és kiszámíthatatlan évben ilyen sok remek magyar autóversenyző is indulni tudott a különböző sorozatokban, annak pedig különösen örülünk, hogy nők is képviseltetik magukat ebben a nehéz sportágban. Vogel Adrienn évek óta az élvonalban van, idei hetedik helyezése élete első rali-Eb-s szezonjában pedig magáért beszél. Gratulálunk neki az elismeréshez.”

A koronavírus világjárvány miatt intézkedések értelmében  a hagyományos TOP50 magyar autóversenyző gála idén elmarad.

Részletek

Autósport – 49 évesen elhunyt Kavecz István, Bongo!

Elhunyt Kavecz István, korábbi autóversenyző. Nagy Norbert a közösségi oldalán emlékezett meg a volt csapat tulajdonosról, akivel együtt dolgozott.

Facebook-oldalán búcsúzott Kavecz Istvántól, azaz „Bongo”-tól Nagy Norbert. A WTCR-dobogós pilóta korábban Kavecz autójával versenyzett a hegyi Európa-bajnoki sorozatban.

Megtiszteltetés volt ismerni, illetve a féltett autójával versenyezni, mosolyt csalni az arcára a nehéz időkben is. Nyugodj békében, Bongo!” – írja Nagy Norbert.

Kavecz István 49 évesen hosszan tartó betegség után hunyt el. A magyar autósportos társadalom megrendülten fogadta korábbi versenyző, későbbi csapattulajdonos halálhírét. Kavecz István szervezete hétfő reggel adta fel a küzdelmet. Mindössze 49 éves volt…

 

Részletek

Jöhet a második idei ob-futam, célkeresztben a túraautózás…

Ismét pályán a Nagy Norbi Racing Team! Az előttünk álló hétvégén folytatódik a hazai gokart bajnokság, ahol a korábbi bajnokok mellett autóba ül a Nagy Norbi Racing Team versenyzője, Lantos Szabolcs is, aki az elmúlt héten újabb lépést tett a túraautózás felé.

A magyar bajnoki ezüstérmes gokartos ugyanis a gyorsasági szakágban sikeres tesztvezetésen esett át és eredményes minimumvizsgát tett. Ez azt jelenti, hogy a nyáron már túraautós teszteken vehet részt.

Nagy Norbert szerint Lantos Szabolcs jó úton halad. „Az már az ob nyitófutamán kiderült, hogy a gyorsaságával nincs gond Szabinak, a versenyszituácókat gyakorolta, hogy még jobb legyen. A két ob-futam között volt egy edzőversenye Kecskeméten, melyet meg is nyert” – foglalta össze a felkészüléssel kapcsolatos infókat Nagy Norbert szakmai vezető, WTCR-dobogós pilóta.

A Nagy Norbi Racing Team idén februárban alakult meg. A WTCR-dobogós magyar autóversenyző elsősorban fiatal gokartosokat karol fel, és az a célja, hogy a csapatában olyan segítséget kapjanak a pilóták, amely meggyorsítja a szakmai fejlődésüket.

Részletek

Bemutatkozott a Nagy Norbi Racing Team a gokart bajnokságban

Jól sikerült a Nagy Norbi Racing Team debütálása a gokart országos bajnokságon. A WTCR-dobogós nevével fémjelzett csapat színeiben Lantos Szabolcs ült gokartba az ob első futamán, ahol végül ezüstéremmel zárt a juniorok között Kecskeméten. A bajnokság két hét múlva folytatódik.

A Nagy Norbi Racing Team idén februárban alakult meg azért, hogy fiatal autóversenyzőket karoljon fel Nagy Norbert vezetésével. A csapat első támogatottja az a Lantos Szabolcs, aki a tavalyi bajnokságot másodikként zárta. A fiatal tehetség Kecskeméten is egy ezüstéremmel fejezte be a szezonnyitót, miután Krepcsik Áron mögött második lett.

 

„Amióta Nagy Norbival dolgozom, folyamatosan gyorsulok. Már tavaly is kaptam tőle instrukciókat, de most, hogy a csapat színeiben versenyzek, sokkal több segítséget kapok. A nyitófutamon igyekeztem a lehető legjobbat nyújtani, és nagyon várom a folytatást” – mondta a kecskeméti futam előtt Lantos Szabolcs.

Részletek

Lantos Szabolcs indul a Nagy Norbi Racing Team színeiben!

Megvan Nagy Norbert mentoráltja! A WTCR-dobogós pilóta Lantos Szabolcsot készítette fel a bajnokságra. Közben bejelentették: törölték a hegyi Európa-bajnokságot, ahol Nagy Norbert indult volna.

A 14 éves gokartos tehetség így idén már a Nagy Norbi Racing Team színeiben áll rajthoz. Lantos Szabolcs a legutóbbi szezonban közel állt ahhoz, hogy megnyerje első magyar bajnoki címét, ám végül a 2. helyen végzett úgy, hogy több bajnoki futamon is első tudott lenni.

Nagy Norbert szerint nagy jövő állhat Lantos előtt. „Elmentünk egy olyan irányba, hogy autóversenyzők elsősorban a szimulátorok világából érkeznek. Ezen a képleten szeretnénk némileg árnyalni egy kicsit. A gokart ugyanis kimondhatatlanul jó alapot ad, amelyre lehet majd építeni. Szabi tehetséges versenyző, igyekszem mindenben segíteni az ő karrierjét.” – nyilatkozta Nagy Norbert.

A Magyar Gokart Bajnokság a hétvégén kezdődik Kecskeméten. Ez lesz a koronavírus-járvány után újraindult magyar sportélet első hazai autóversenye.

Nagy Norbert csapata szakmai vezetői teendői mellett tovább készül az idei szezonra. „Még túl képlékeny a helyzet. Megkaptuk a hivatalos értesítést a hegyi Európa-bajnokság törléséről, így csak a pályaversenyes indulások maradtak.” – fogalmazott Nagy Norbert.

 A fotón: Nagy Norbert (középen), Lantos Szabolcs (balra) és Lantos Balázs (Szabolcs testvére, jobbra)

Részletek

Sporttörténelem: először indít e-sport bajnokságot sportági szakszövetség

Sporttörténelmi kezdeményezés részese a Nemzeti Versenysport Szövetség egyik tagszervezete. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) ugyanis a Magyar E-sport Szövetséggel (HUNESZ) közösen indította útjára az első olyan magyar e-sport szimulátor bajnokságot, amelyet hivatalos hazai sportági szakszövetség írt ki. A kéthetente zajló bajnokságban az időmérők már zajlanak, az első futamra május 3-án kerül sor – adta hírül a Nemzeti Versenysport Szövetség.

Évek óta nagy sikerrel zajlik a Nemzetközi Automobil Szövetség égisze alatt futó szimulátoros FIA Gran Turismo Bajnokság. Az MNASZ úgy döntött: itthon is követik a példát, és elindítják az országos GTSport autószimulátor bajnokságot. A kivitelezésben a HUNESZ-ben leltek társra.

Már egy ideje gondolkodtak e-sport versenyen, a koronavírus járvány és a versenyek elmaradás pedig felgyorsította a folyamatot – közölte Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

„Régóta dolgozunk azon, hogy az e-sportos szándékainkat és jövőbeni céljainkat meg tudjuk valósítani. A HUNESZ-szel ebben nagyon jól egymásra találtunk, közösek az érdekeink. Nemcsak a gamereket érdeklik ezek a szimulátoros versenyek, hanem a mi sportolóinkat is, akik jelenleg nem tudnak futamokon indulni, úgyhogy fontos volt, hogy minél hamarabb beindítsuk ezt a közös bajnokságot. Versenyzőink is nagyon pozitívan fogadták ennek a hírét.”

Oláh Gyárfás kijelentette: történelmi pillanat ez Magyarországon, mert először fordult elő, hogy két hivatalos sportszervezet összefogott és közösen írt ki egy szimulátor bajnokságot.

„Szükségünk volt egy olyan partnerre, amely az e-sport világában járatos, és van felhatalmazása ilyen versenyek kiírására, mi pedig a sport oldaláról a sportszakmai hátteret nyújtjuk hozzá. Úgyhogy ez az összefogás sporttörténelmi jelentőségű, és büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk az elsők, akik ezt a HUNESZ-szal együtt elsőként léptük meg.”

Az MNASZ elnöke hangsúlyozta: a technikai sportágakban abszolút elfogadott a szimulátorok használata.

„Az, hogy nálunk szimulátorokon gyakorolnak a versenyzőink, illetve, hogy utánpótlást keresünk a szimulátorozás világában, régóta elismert és bevett. Egyrészt a technikai sportok drágák, a versenyzőknek komoly anyagi terheket kell vállalniuk, ami az e-sport esetében lényegesen lecsökken. Másrészt tudják otthon is végezni, akárcsak a téli időszakban, amikor nincsenek versenyek, emellett külföldre sem kell elutazni. Tehát nagyon jó lehetőség. És hozzáteszem, hogy a szimulátorok világából kerültek ki olyan közismert, nagyszerű eredményeket elért autóversenyzőink, mint például Michelisz Norbert, Kiss Norbert és Wéber Gábor. Számunkra az e-sport, mint autós szimulátor versenyzés, teljesen elfogadott dolog” – mondta Oláh Gyárfás.

Az MNASZ-HUNESZ E-sport Országos GTSport Autószimulátor Bajnokság a Gran Turismo Sport játékban, PlayStation 4 platformon érhető el. Bármely 16. életévét betöltött, magyar állampolgár részt vehet rajta. A versenyre a hét eleje óta a játék felületén lehet nevezni. A péntek este nyolc óráig tartó időmérő időszakban leggyorsabb 14 versenyző kvalifikálja magát a vasárnapi első futamra. A kéthetente zajló fordulókat az Esport1 Twitch.tv és Facebook felületén követhetik a nézők. A döntőt július 26-án rendezik. A bajnokság első három helyezettje automatikusan hivatalos MNASZ utánpótlás licencet kap, míg az első tíz helyezett közül a kiválasztottak lehetőséget kapnak egy versenyautó tesztelésére.

Részletek

24 helyet lépet előre Herczig

Egy két perces időbüntetés miatt csak a 33. helyről rajtolhatott szombaton a MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón a Rali Európa-bajnokság ciprusi futamán, de nagyszerű autózással a nap végére feljött a 9. helyre.

A Wolkswagen Polo GTI R5-tel versenyző párosra vasárnap még 105 kilométernyi gyorsasági szakasz vár.

Ha nem kaptak volna időbüntetést, akkor a 4. helyen állna a magyar páros, mindössze 3 másodperce a dobogós helytől.

Részletek