Gáll Tamás szövetségi edző szerint nagyon hasznos volt a múlt hétvégi, montenegrói torna a románokkal közös rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda válogatott számára.
„Egy győzelemmel és két vereséggel zártunk, de sok pozitívumot láttam a játékban” – fogalmazott az edző a Digi Sport Reggeli Start című csütörtöki műsorában. A szakember szerint a válogatott nyolcvan százalékos felkészültségi állapotban van egy héttel az Eb rajtja előtt.
Gáll kijelentette, a csapat összeállt, s a pénteki és szombati törökországi mérkőzésen már a szülés után visszatérő Fegyverneki Zsófia is játszhat, valamint ekkor már élesben is kipróbálhatják azokat a taktikai elemeket, amelyeket eddig gyakoroltak.
„Mindent azért nem fogunk megmutatni magunkból” – hangsúlyozta, utalva arra, hogy az ellenfelek video alapján kielemezhetik a csapat játékát.
Az edző szerint ideális a magyar válogatott korösszetétele, s az Eb lebonyolítása miatt fontosnak tartja a fiatalabb játékosok szerepét is.
„Speciális helyzetben vagyunk, mert szünnappal kezdünk, majd négy nap alatt kell négy mérkőzést játszanunk. Ezt hat-nyolc emberrel képtelenség végigcsinálni” – jelentette ki, ezért úgy készülnek, hogy 10-12 játékost fognak rotálni az Eb alatt.
A magyar válogatott stílusáról Gáll Tamás annyit mondott, hogy nagyon szűk, kemény védekezésre alapozva könnyű indításgólokat szeretnének dobni. Hozzátette: a pozíciós játékban a centerek egészen jól dobják a kosarakat, de emellett várják a alacsony emberek támogatását is. Az edző úgy látja, a mérkőzések nüanszokon fognak múlni, ezért nagy szerep juthat a „nyolcadik játékosoknak” is.
A szövetségi edző szerint ha a csapat megtartja a Montenegróban mutatott védekezését, s emellett javul a dobóteljesítménye, akkor a hasonló képességű ellenfelek ellen, hazai pályán sikerülhet a cél, a soproni csoportból való továbbjutás, majd a győri folytatás.
A kontinensviadal jövő csütörtökön kezdődik Sopronban, Szombathelyen, Nagyváradon és Temesváron. A középdöntőbe jutáshoz a magyaroknak az első háromban kell végezniük az ötös csoportban. Az ellenfelek a litvánok, a szlovákok, a svédek és a címvédő spanyolok lesznek a D csoportban, amelynek meccseire Sopronban kerül sor. A középdöntőket Győrben és Debrecenben rendezik, a helyosztóknak a budapesti Syma-csarnok ad otthont.