EURO-2016 – Az osztrákoknak a “túlélés” a tét a portugálok ellen

A magyarokkal szemben 2-0-ra elveszített mérkőzés után a favoritnak számító portugálok ellen gyakorlatilag már a “túlélés” a tét az osztrák labdarúgó-válogatott számára a franciaországi Európa-bajnokság csoportküzdelmeinek második fordulójában.
osztrak_csapat

Egy esetleges vereség szinte biztosan megpecsételné az osztrákok sorsát, ugyanakkor a portugáloknak is nagy szükségük van a három pontra, hiszen a nyitókörben meglepetésre csak 1-1-es döntetlent játszottak az izlandiakkal.
Mindkét együttes támadójátéka nagyban függ a 7-esektől, a portugáloknál a háromszoros aranylabdás Cristiano Ronaldótól, az osztrákoknál pedig Marko Arnautovictól várják a gólokat. Előbbi csak szenvedett a kőkemény izlandi védők gyűrűjében, utóbbi pedig szinte észrevehetetlen volt a magyarok között.
“Megvannak a képességei, amiket nem mindig tudott érvényesíteni. Szerencsére van elég önbizalma ahhoz, hogy túllépjen a hibáin. Támogatnunk kell őt, és akkor sokat tud nekünk segíteni a pályán” – mondta Marcel Koller, az osztrákok szövetségi kapitánya.
Ronaldo ugyan rengeteget próbálkozott az izlandiak ellen, de lövései nem jelentettek veszélyt a kapura. A Real Madriddal idén is Bajnokok Ligája-győztes támadó a találkozó végén dühös volt az északiakra, s azt mondta, egyáltalán nem játszottak a győzelemre, a döntetlent pedig úgy ünnepelték, mintha megnyerték volna a kontinensviadalt.
A portugál és az osztrák együttes eddig tíz alkalommal találkozott, két portugál siker mellett háromszor az osztrákok nyertek, ötször döntetlennel zárult az összecsapás. A két csapat legutóbb 1995-ben játszott egymással.
A szombaton Párizsban 21 órától sorra kerülő összecsapást az olasz Nicola Rizzoli dirigálja majd.

 


Forrás: www.xlsport.eu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .