A világranglistán elfoglalt 17. helyével ugyan nem dicsekedhet, az viszont jókora adag önbizalom növelőt biztosíthat Bernek Péternek, hogy a májusi londoni Európa-bajnokságon különösebb rákészülés nélkül is bronzérmes lett a 400 méteres gyorsúszásban. A második éve a BVSC-Zugló kötelékébe tartozó 2010-es ifjúsági olimpiai bajnok az év elején Floridában alapozott, az olimpiai felkészülését pedig Győrben fejezte be.
Rióban egy nap, pontosabban egynegyed nap leforgása alatt fog kiderülni, hogy a hosszú menetelés, az edzésenkénti 8, de még a legutóbbi hetekben is 6 kilométeres edzésadagjai milyen alapot képeztek az olimpiai vizsgájához. Más megfogalmazás szerint ahhoz, hogy az előfutamon átverekedve magát körülbelül nyolc órával később a döntőben pontot érő helyen tudjon a célba érkezni.
Kétszer is mindent bele
„A vártnál valamivel könnyebben tudtam átállni az olimpiai “időszámításra”, és megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a 400 méter döntőjét magyar idő szerint hajnali 3 óra 30-kor fogják ellőni. Nem panaszkodom, mert ugyanilyen, vagy még nehezebb feladat vár az úszóversenyek első napján Verrasztó Dávidra és Kis Gergőre a 400 vegyesen, ahogy ugyanebben a számban Hosszú Katinkára és Jakabos Zsuzsannára is. Arra kell felkészülni, hogy a bombabiztos továbbjutáshoz már a futamban is mindent bele kell adni, és ha már mögöttünk az első akadály, csak akkor következik a vérre menő csata ” – ezzel kezdte a Telekom Sporthír Szolgálatnak adott nyilatkozatát a 24 esztendős hátúszó specialistából „átváltozott” gyorsúszó nagyágyú.
Nem túlzás így minősíteni, hiszen Bernek rövid pályán már világ- és Európa-bajnoki aranyat is nyert, idén pedig a londoni Európa-bajnokságon 50 méteres medencében is bronzérmet tudott kiharcolni.
„Azok közé sorolom magamat, akik vállalták a megmérettetést és komolyan vették a londoni Európa-bajnokságot, ám a muníció legjavát meghagyták az olimpiára. Ezért is vagyok bizakodó, de távolról sem elbizakodott.”
Behúzták a csőbe
„A tavalyi kazanyi vb után az idei kontinensbajnokság is sikerülhetett volna jobban, de az ötödik, majd a harmadik hely magyarázata sem a rossz forma vagy a technikai zűrzavar volt – folytatta Bernek Péter, aki 16 évig a Kőbányának szállította az érmeket, és ott Turi György faragott belőle élvonalbeli versenyzőt. – A taktikának kellett volna jobbnak lennie, pontosabban ahhoz a taktikához tartani magamat, amit Nagy Péterrel, a zuglói mesteremmel kiterveltünk. Az igazat megvallva, hagytam magamat az ellenfelek által behúzni a csőbe, és erre sajnos rá is fizettem. Gyorsan rájöttünk viszont arra, hogy min és hogyan kell változtatni. Még jó, hogy a baki nem Rióban történt.”
A világranglistán elfoglalt helye szerint az ausztrál Mack Hortonnak áll a zászló az olimpiai döntőben, aki a 400-on 3:41.65 perces idővel éllovas. Veszélyes lehet rá a kínai Szun Jang (3:43.55) és az amerikai Jaeger (3:43.79), de az sem mellékes, hogy 19 olyan gyorsúszó sorakozik fel, aki idén 3:47-nél jobb idővel büszkélkedhet.
Szerencsés futambeosztás
„Nincs mese, már az előfutamban nagyon oda kell tennem magamat, de az is biztos, a londoni Európa-bajnokságon bronzérmet érő 3:46.81 perces teljesítményemet túl kell szárnyalnom. Valójában semmiféle cselezgetésre nem lesz lehetőség, csak menni kell előre és figyelni, hogy most ne tudjanak rászedni. Kifejezetten jó nekem, hogy az utolsó futamba kerültem, így a rajtom előtt már pontosan tudni fogom, hogy hová került a mérce” – mondta befejezésül Bernek Péter, aki az év végén Windsorban védheti meg a rövid pályás világbajnoki címét.
(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter)